Olvasási idő: 2 perc
Mint ahogyan azt ígértem, a tetőfajták ismertetése is folytatódik. Eddig megismerkedtünk a hajlásszög általi és a héjak száma szerinti csoportosítással. Most további 2 csoportosítással ismerkedünk meg.
Nos, kezdjük is egy definíciónak is nevezhető ismertetéssel. A hidegtető nem más, mint egy olyan kéthéjú tető, ahol a héjak közötti levegő közvetlen kapcsolatban van a külső légtérrel. Ebből adódóan itt állandó légmozgás figyelhető meg és a hőmérsékelt, nedvességtartalom közel azonos a külső levegővel. Leegyszerűsítve a felső héj egyfajta ”esernyő” szerepet tölt be, tehát véd a csapadék, a szél és a napsütés ellen. A héjak közti levegő a belső, a szerkezet közé jutó nedvességet szállítja el, miközben hűti a benti teret és persze a lehatároló, hőszigetelt alsó héjat. Ez természetesen csak nyáron jelentkezik pozitív hatással.
A melegtető esetében pedig csak a felső felület érintkezik a külső légtérrel. Az előbb leírtak alapján az egyhéjú tetőket hívhatjuk melegtetőknek, míg a kéthéjúakat hidegtetőknek, összességében tekinthetnénk egy nagy csoportnak is őket. Természetesen mindkettő típust készíthetik magas-, illetve lapostető formában is, bár általában a magastetőket kéthéjú hidegtetőnek készítik, míg a lapostetőket egyhéjú melegtető formájában.
A harmadik csoportosításunkban megkülönböztetünk járható és nem járható tetőket egymástól. A járható tető – vagy tetőterasz – a lapostetők egyik fajtája. Akkor beszélünk erről, mikor a tető rendeltetésszerű használata mellett valamilyen (általában személyi) közlekedés is társul. Természetesen a többletterhelést és az extra igénybevételt is ki kell állnia a tetőnek, így ezeket összefüggő burkolattal látják el, a tetőszerkezet védelmében. A nem járható tető is járható valamilyen szinten, hisz a karbantartási, javítási, ellenőrzési munkákat el kell rajtuk végezni, a különbség csupán annyi, hogy ez a rendeltetésszerű használat körébe tartozik és a közlekedés nem olyan gyakoriságú, mint a járható tetők esetében.
