Mesterségünk

}
Olvasási idő: 1 perc

Vajon mikorra tehető a bádogos szakma kialakulása? Akkor is olyan minőségben, esztétikai igényekben dolgoztak, mint ma? Korukhoz képest lehet, de az biztos, hogy mind az eszközök, mind az elkészített munkák köre is változott. Na de miben, mikor és hogyan? Ezt szeretném nektek most röviden összefoglalni.

Vissza a kezdetekhez

A bádogos mesterséget és a bádogot már az 1400-as években ismerték Magyarországon. Ennek ellenére csak a 400 évvel később kezdett leginkább terjedni. Ebben az időszakban még csak a parasztság igényeit elégítették ki akkori bádogos elődeink. Azonban ekkor is kreatívan, különlegesen végezték el a munkájukat. Egészen különböző edényeket kezdtek készíteni bádogból, többek közt háztartási és borászati edényeket is.
Egy évszázaddal ezelőtt érte el a tehetősebb városiak körét. Nekik a bádogmester fürdőszoba felszereléseit készítette, majd be is építette azokat.

Edényektől, csövektől a csizmafalcig

Mivel az ipari forradalom a hazánkat is elérte, így közel 100 évvel ezelőtt a gyáripari termékek kintebb szorították a hagyományos bádogosmesterséget. Ennek következtében ma már nem fürdünk bádogkádban és a konyhánkból is eltűnt ez az anyag. Azonban az épületbádogos szakmai rész fent maradt. Természetesen itt is szinte minden átváltozott. Az előállítástól egészen a kivitelezésig, a szerszámokon át, modernebb eszközökkel dolgozhatunk, mint 15. századbeli társaink.
Ma már a régi alapanyagokat, horganyzott, alumínium, horgany és réz fémlemezeket patinásítják, festik különböző felületkezeléseken megy át, mire munka asztalunkra kerül.
Gépekben, szerszámokban a kézi egyméteres hajlítógépet felváltotta a 6-8 méteres automata, a tábla lemezt (2x1m)  a tekercslemez.A csatornát végtelenített görgő sorok profilozzák, az olló, fogó, kalapácshoz rengetek, speciális fogó, balos,-jobbos,-körkivágó olló társult. Ez mind a minőségi, jobb és természetesen gyorsabb munka érdekében.
Manapság az építőiparban talán a bádogosnak van a legtöbb és legspeciálisabb szerszámai. Szinte minden családi házon találunk lemezfedést ahol nem csak egy csizmafalcot kell vízzáróvá tennünk!!